Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2009. március 27., péntek

Éléskamra és ajándék


Készült egy két apróság, eper és virágbefőtt. Nem volt szívem dobozba tenni őket, olyan jól mutatnak így.


Ezek a horgolt virágok, már nem fértek az üvegbe. Arra gondoltam elajándékoznám őket. Aki szeretné ezeket a virágokat az hagyjon bejegyzést nálam szerda éjfélig. Sorsolás másnap délután. A kollekció addigra kiegészülne új darabokkal , és lenne még egy kicsi meglepi is!

2009. március 22., vasárnap

Fonalak


Pakolgatok, rendszerezek, a látvány ígéretes. Mivel a fonal nagyon vékony és sajnos 100% akril, nem igazán jó vele dolgozni, ha bontom a szál összeakad. Gondoltam nagyimintás négyzetekre horgolva, de várnék még ötleteket, hogy Ti mit kezdenétek vele.

2009. március 17., kedd

Kékség

Elkészült a komódra a kék terítő. Bármennyire is igyekeztem, sajnos elcsúszott pár helyen, és a kockákat is sikerült összekeverni, pedig direkt sorrendbe raktam, leírtam papírra mindent, és mégis elrontottam. Nem volt szívem szétszedni.
Bár nem a témához tartozik, de ha volna kedvetek és időtök, leírnátok-e pár szóban, hogy Ti hogyan készítitek a ferdepántot? Előre is köszönöm!


Kék hangulat.


Tralala házikó kék színátmenetes Perléből. Tudom, hogy a profi hímzők osztottszálú fonalat használnak, de nekem úgy megtettszett ez a kékes árnyalatú és ez a kissé mályvás színű cérna. Nagyon jó volt végre ilyet is varrni!

2009. március 13., péntek

A fantasztikus medvehagyma!

Kezdődik a szezon!! Ugyan még csípős, esős, változékony az idő, de már nemsokára fel lehet kerekedni egy kis sétára az erdőben.Már nagyon várom!Akárcsak azt, hogy szedhessek medvehagymát.Tudtam, hogy hazánkban is van pár helyen ez a fantasztikus gyógynövény , de egy tavalyi kirándulásunk alkalmával, mikor mentünk és szaglásztunk erősen, mi ez a finom illat,biztosan főznek a közelben, akkor jött a felismerés, hogy mi bizony egy medvehagymaszőnyeg szélén sétálunk.Azóta nem tudok betelni ezzel a növénnyel!
Ezta képet nem mi készítettük, de talán az idén sikerül nekünk is így lencsevégre kapni a Bakonyban.

Íme egy kis ismertető róla.

Üde lombos erdeink aljnövényzetének elmaradhatatlan tavaszi virága az évelő medvehagyma (Allium ursinum ). Előfordulási helyein tömegesen tenyészik, szőnyegként teríti be az erdők alját. Március végén, április elején jelennek meg a föld felett hosszúkás, ívesen visszahajló levelei. Fehér virágai április-májusban nyílnak.

Hajtásai erős, fokhagymára emlékeztető illatúak és ízűek, taposáskor erős hagymaszagot árasztanak. Egyetlen veszélye, hogy levelei ránézésre könnyen összetéveszthetők a vele egy időben és helyen növekvő májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis) leveleivel, ami viszont halálos mérgezést is okozhat.

Tavaszi méregtelenítő .

Ha mégis vállalkozunk gyűjtésére, virágzása előtt szedjük leveleit. Frissen fogyasztva és tartósítva egyaránt kiváló fűszernövény. Fűszerként való alkalmazása gyakorlatilag azonos a fokhagymáéval, csak lágyabb ízű annál.Tavaszi tisztítókúrák elmaradhatatlan növénye, mivel állítólag kiválóan tisztítja a gyomrot, a beleket és a vért. Nagyvárosok lakóinak különösen ajánlott, "ólommentesítő" hatása miatt. Emellett vérnyomáscsökkentő és érelmeszesedés gátló is.

Nyugat-Európában olyannyira kedvelt fűszernövény, hogy a tömeges gyűjtés miatt veszélybe került állománya, ezért védetté nyilvánították. Hazánkban - a védett területek kivételével - még gyűjthető. Május végén szezonja véget ér.

A felhasználása ezerarcú. Készülhet belőle: pesto, leves, tea, pálinka, bor, méz, sajt stb.
Adhatjuk zsíros vagy vajaskenyér mellé, salátákba, mártásokhoz, belesüthető pogácsába, rétesbe, palacsintába.
Orfűn olyannyira népszerű, (rengeteg van a Mecsekben), hogy pár éve fesztivált rendeznek a tiszteletére.
Ha rákerestek a neten, sokmindent megtudhattok még a növényről és felhasználásáról, van egy csomó recept is. Amit az idén feltétlenül ki szeretnék próbálni, az a medvehagymás pogácsa.
Íme a receptje: 50 dkg liszt, 10 dkg medvehagymalevél, 2 tojás sárgája, 1 dl tejföl, 25 dkg vaj vagy margarin, 3 dkg élesztő, 1 dl tej, só, 1 dkg cukor.
Az élesztőt fel kell futtatni a cukros, langyos tejben, a lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk az élesztőt és a többi hozzávalót. A tésztát jól kidolgozzuk, és fél órát pihentetjük. A medvehagyma leveleket jól megmossuk, lecsepegtetjük, és vékony csíkokra vágjuk. A tésztát kinyújtjuk, rászórjuk a vágott medvehagyma felét, az egészet felcsavarjuk, mint egy tekercset, nyújtófával kissé ellapítjuk, felébe egymásra hajtva 20 percig langyos helyen pihentetjük. Ezután ismét kinyújtjuk, és megszórjuk a maradék medvehagymalevéllel, és az előbbi módon felcsavarjuk, ujjnyi vastagra nyújtjuk, tetejét megrácsozzuk, és közepes méretű pogácsákat szaggatunk belőle. Tojással megkenjük, a tepsiben még 10 percig pihentetjük, majd sütjük.
A recept Nagy Bandó András könyvéből való, melynek címe: Orfűi Medvehagyma Kincseskönyv.





2009. március 9., hétfő

Gondolatok

Ezen a télen jóval kevesebb kenyeret sütöttem mint tavaly. Viszont sokat varrtam. Rájöttem, hogy én akkor tudok feltöltődni ha valamit alkottam. Ebbe az is beletartozik, ha "csak" egy finom ebéd vagy vacsora kerül az asztalra. Ezt a kenyeret szülinapra sütöttem, és látszott az ünnepelten, hogy nagyon örült neki. Ha ajándékozni kell, nem nagyon szeretem a megszokott, sablonos, úgy illik dolgokat, persze van amikor ez elkerülhetetlen. Úgy gondolom sokszor elég egy figyelmes, személyre szóló apróság.

Julcsi játszani invitált. Adott 10 szó melyről le kell írni azt ami az eszünkbe jut. Én az első gondolatomat írtam.

feledékenység- előfordul
koldus-szánalom
idő- repül, nagyon kevés
tavasz- új élet kezdete
barna-őzike, egyik kedvenc színem a kék mellett
hit- templom
étel-nélkülözhetetlen
tanulás-többet kellene, de túl kevés az idő rá
állat- ők is ezen a Földön élnek
természet- csodálom

Julcsi köszönöm, hogy gondoltál rám. Nekem is eszembe jutott 10 szó, melyet tovább küldenék Méhikének, Vacskamatinak, Ilinek. Ha volna kedvetek játszani.
Labda, vadvirág, jóság, megbánás, óceán, homok, fekete, kenyér, utazás, gyermek.

Mindenkinek további szép hetet kívánok!

2009. március 6., péntek

Felfedezés


Ezt én horgoltam!!! Magam is meglepődtem, hogy ilyet is tudok. Amióta megláttam Bodzánál a horgolt csészéket, nem tudtam szabadulni tőlük. Nagyon szépen készítette el őket.
Tegnap este meghorgoltam a csészét, és akkor úgy nézett ki mint egy rózsaszín bili. Gondoltam ennyi volt, ez mégsem jött be. Azután meglátta kis családom is a művet, és nekik nagyon tetszett, így kapott még egy esélyt az átváltozáshoz. Elkészült az alátét fehér csipke széllel, és onnantól kezdve beindult a vezérhangya. A fiúk is adtak bele ötletet, a férjem kérésére lett tejszínhab a tetejére, kisfiam pedig süteményt javasolt. A muffin is itt kering a fejemben, szerintem azt még fogok egyszer készíteni, természetesen horgolással. Majd. Ez egy jó játék volt, kis kitérő a komódunk új , kék terítőjétől. Még ki sem szabtam a darabokat.

2009. március 4., szerda

Sikerélmény


Végre sikerült! Beszerezni az igazi klassz, puha, minőségi anyagot, fagolyót, (bár egy kicsit nagyobbat szerettem volna), és ami a lényeg sitty-sutty kifordítani a keskeny, majd 3 méteres hurkát. Nekem ez ma nagy sikerélmény, és hátha valakinek még problémát okoz a kifordítás, készítettem egy képes beszámolót a műveletről. A maradék hurkából még egy virágocska is kikerült.

Nagyon egyszerű a dolog: hurka bedug a lyukon, kicsit felhúzni az anyagot, hogy beszoruljon a kis résbe, aztán az egészet egy mozdulattal rá lehet húzni erre a műanyag eszközre, húzni, húzni és már kész is.

Tulajdonképpen nekem ez a készlet már régóta van, csak nem értettem a működését eddig. Jó, hogy van többféle méretben.


"Lánc, lánc eszterlánc, eszterlánci cérna.
Cérna volna, selyem volna, mégis kifordulna."

2009. március 1., vasárnap

Tavaszváró

A hónap csokra.


Itt egy utolsó kép a komódunk téli díszeivel. Hurrá megkezdtük a márciust, viszlát téli dekoráció, jöhet a tavaszi megújulás. Elsőként egy új terítőt szeretnék rá varrni kék anyagokból.